|
►
|
Ez a verseny lezárult. Gratulálunk a nyerteseknek: Nórnak, Csillynek és Tappancsnak! Mivel
Nór már nyert fődíjat egy korábbi versenyben, ezúttal egy díjmentes portfolió-fotózást nyert, és Csilly kapja a
pontjai alapján járó díjazást (pontszáma ötszörösét forintban a fotózás mellé). Mivel igen szoros, fej-fej melletti
verseny alakult ki a második helyért, ezért a díjmentes fotózás mellé Tappancsnak is felajánljuk az elért pontszáma ötszörösét forintban!
Csilly és Tappancs egyaránt vonzó teremtés különböző előnyös adottságokkal, az elért ponszámaik ezt hűen tükrözik.
Felmerülhet a kérdés, hogy a sok szebbnél-szebb lány közül ezúttal miért éppen ők nyertek? Semmi sem véletlen, minden valamilyen okból történik.
Elképzelhető, hogy ők akartak ebben a versenyben leginkább nyerni, és ezért tettek is valamit, mint pl. a szavazótáboruk mozgósítása.
A nyereményt képező glamour fotózási munkát / díjmentes portfolió-fotózást egyeztetést követően
megtartjuk, és néhány jól sikerült képet megjelentetünk weboldalunkon. Rövidesen meghirdetjük, hogy a legtöbbet szavazó tagjaink közül
kire esett a választásunk, aki egy glamour fotózás mellé fehérnemű szettet nyert. Mindenkinek köszönjük a részvételt, és a szavazatokat is nagyra értékeljük!
→Jelenlegi Modellverseny
|
|
►
|
Néhány szavazó arra panaszkodott, hogy nem tudta szavazatát aktiválni az első helyezettre,
mert a rendszer a nagy pontkülönbség miatt ezt nem engedte. Ezt a korlátozást korábban
azért vezettük be, hogy ezáltal a verseny mindvégig izgalmas maradjon. Néhány szavazó
viszont jogosan vetette fel, hogy az első helyezett nem tehet arról, ha a többiekre kevesebben
szavaznak. Ezért ezt a korlátozást a bejelentés napján (március 20-án) megszüntettük, annak
reményében, hogy ez elnyeri a tetszéseteket. Hasonló bejelentést, észrevételt és javaslatot is
örömmel fogadunk, amely növeli a szavazási kedvet, vagy fokozza a verseny színvonalát, és izgalmasságát.
Ennek érdekében rövidesen egyszerűbbé és kényelmesebbé tesszük a szavazást!
|
|
►
|
A versenyben résztvevő modelljeink nemcsak szavazatot fogadnak örömmel, hanem szívesen
vállalnak modell- és hostessmunkát is! Ezzel kapcsolatos részletek a kiválasztott
versenyző fotóalbumából érhetők el. További felvilágosítással az
info@maximmodels.hu e-mail címen állunk rendelkezésre!
|
|
►
|
Szavazóinknak most nemcsak a játék lehetőségét, hanem a nyerés esélyét is biztosítjuk!
Szerinted ki fog nyerni? Ha szereted az izgalmas kihívásokat, fogadj a megítélésed
szerint legesélyesebb versenyzőre! Választásod szerint fogadhatsz a szavazataiddal
gyűjtött pontokkal, vagy tetszés szerinti pénzösszeggel. De ha játszani és nyerni
is szeretnél, akkor mindkét módon, és garantáltan nem lesznek unalmas perceid! Egy
biztos: cégünk 10.000 forinttal jutalmazza az első helyezettre legnagyobb téttel
fogadó látogatót, és ez a nyeremény kiegészül az 1. helyezettre fogadók által befizetett
összegekkel! De nemcsak az első helyezettre, hanem a 2. és 3. helyezettre legnagyobb
téttel fogadóra is nyeremény vár! További részletek az alábbiakban olvashatók.
|
|
|
A jelenlegi Modellversenyünk elkezdődött. Jeletkezz Te is a következőre, vagy szavazz
az általad legszebbnek tartott versenyzőre.
Tovább a jelenlegi Modellverseny oldalra→
|
|
►
|
A korábbi
(szeptemberi,
októberi,
novemberi,
decemberi,
januári,
februári)
szépségversenyek sikerére való tekintettel ismét Modellversenyt rendezünk fotogén
lányok számára! Ha attaktív külsővel rendelkezel, regisztrálj, tölts fel magadról
legalább 10 jól sikerült képet és töltsd ki az adataidat. Ezt követően semmi mást
nem kell tenned, mert a feltételek teljesülése esetén jelölünk a versenyre és erről
e-mailben értesítünk. Ugyanez vonatkozik a korábban regisztrált tagjainkra. A verseny
színvonalának növelése érdekében minden egyes szavazáskor 1-1 bónuszponttal jutalmazzuk
azokat, akik legalább egy fürdőruhás és egy fehérneműs képet feltöttek magukról!
A versenyben mindenki számára azonos esélyeket biztosítunk azáltal, hogy mindenkire
azonos feltételek vonatkoznak. Természetesen Neked is lehetőséged van arra, hogy
különböző módon növeld az esélyeidet, ami elsősorban rajtad múlik! A legnagyobb
mértékben úgy tudsz javítani az esélyeiden, ha pályázol és részt veszel a versenyben!
Regisztrált felhasználóként bejelentkezésedet követően további tájékoztatást olvashatsz ezen az oldalon.
|
|
|
Milyen díjakat lehetett nyerni a márciusi versenyben?
|
|
►
|
A modellverseny 1. helyezettje glamour fotózási munkát nyer, díjazás az elért
pontszám ötszöröse forintban. Az lesz a nyertes, aki ezen a weboldalunkon rendezett
szavazáson március folyamán a legtöbb pontot éri el a szépsége alapján. A helyezést és a díjazást
a leadott szavazatokból az adott versenyző közkedveltségi indexe alapján számított
pontok határozzák meg, amelyek 67%-ot meghaladó tetszési index esetén felfelé, 67%
alatti közkedveltség esetén pedig lefelé térnek el a ténylegesen leadott pontszámtól.
Ezáltal kisebb súllyal számít az eredménybe többek között az, ha egy látogató többször vagy egyre
többet szavaz ugyanarra a versenyzőre, és nagyobb súlyozást kapnak azok a szavazatok,
amikor különböző látogatók alkalmi jelleggel szavaznak ugyanarra, illetve mellette
több másik versenyzőre is. Ezáltal a versenyzők eredménye jobban tükrözi a széles
közvélemény álláspontját, ami igazságosabb versenyt és helytállóbb pontszámokat
eredményez. Ebből a megfontolásból a nyertes akkor
jogosult díjazásra, ha a közkedveltségi indexe eléri vagy meghaladja az 50%-ot.
Az első helyezett díjazását ezúttal nem egy fix összegben, hanem a szavazatokkal
gyűjtött pontszám alapján határoztuk meg. Így minden résztvevő közvetlenül érdekelt abban,
hogy minél jobb képeket töltsön fel magáról, minél népszerűbb legyen, és ezáltal
minél több szavazatot kapjon.
A díjazáson kívül a fotózás során elkészült színvolanas képeket is megkapja a győztes és
tetszés szerint felhasználhatja. Néhány jól sikerült képet az ügynökségünk a weboldalon is
megjelentet, hogy növelje a nyertes munkaközvetítési esélyeit.
|
|
►
|
A modellverseny 2. és 3. helyezettjének díja egy-egy díjmentes portfolió fotózás, glamour és tetszőlegesen választott témában.
A második helyezett számára a sminkest mi biztosítjuk.
A márciusban legtöbbet szavazó, legalább 10 modellközvetítésre alkalmas képpel regisztrált
tagjaink közül kiválasztunk egyet, aki nemcsak glamour fotózást, hanem egy közösen kiválasztott
szép fehérneműt is nyer. A jól sikerült képeket megjelentetjük a weboldalunkon.
Arra törekszünk, hogy a későbbiek folyamán a nyereményeket további alternatívákkal
egészítsük ki.
|
|
►
|
A fődíj nyertese részt vehet a következő versenyekben is, de nem nyerheti meg a
fődíjat a következő 11 hónapig. A különböző hónapok első helyezettjei közül 2011
után az ügynökségünk kiválasztja a Miss Maxim 2011 cím nyertesét, amihez egy szép
fejdísz jár ajándékba, valamint időközben esetlegesen felajánlott további díjak,
ajánlatok, munkalehetőségek. A cím kihirdetése egy ünnepélyes fogadáson történik,
ahová meghívjuk az adott hónapok első helyezettjeit, valamint adott esetben más
vendégeket, médiákat is.
|
|
►
|
De nemcsak résztvenni, hanem szavazni is érdemes! Mostantól ugyanis megtippelheted,
hogy ki lesz a győztes, és fogadási tétként az összes szavazatod pontszámát használhatod.
A fogadás kétféle módon lehetséges: a szavazataiddal gyűjtött pontok alapján, és/vagy
pénzbeli fogadással. A részletek és feltételek a lap alján találhatók.
|
|
|
Mik voltak a részvételi feltételek?
|
|
►
|
A részvétel nem kötelező a modellversenyben. Amennyiben valamelyikben nem szeretnél
részt venni, tájékoztass minket e-mailben (info@maximmodels.hu). Lehetőség szerint
még a verseny kezdete előtt vagy a verseny legelején, hiszen kellemetlen helyzetbe
kerülnének a szavazóid illetve a fogadók, akik a versenyzők listáján egy idő után
már hiába keresnének.
|
|
►
|
A részvétel az ügynökségünk általi jelölés alapján történik. A versenyben azok a
regisztrált tagjaink vehetnek részt, akik ügynökségünk megítélése szerint kifejezetten
jó külső adottságokkal rendelkeznek, valamint feltöltöttek magukról legalább 10
olyan képet, amelyek ügynökségünk szerint modell- vagy hostessközvetítésre, valamint
a modellversenyben történő részvételre, szavazásra, pontozásra alkalmasak. A válogatással
és a 10 képpel növeljük a verseny színvonalát és lehetővé tesszük a szavazóknak,
hogy megfelelő döntést hozzanak. Kivételes esetben akár néhány képpel kevesebb is
elég a részvételhez, amennyiben ügynökségünk úgy ítéli meg, hogy a képek jó minőségűek,
nagy felbontásúak, színvonalasak (pl. műtermi/fotós által készített modell-képek),
jól látszol rajtuk és kifejezetten alkalmasak arra, hogy a szavazók helytálló véleményt
alkossanak rólad. Legalább 900x640 (állókép) vagy 900x1260 (fekvő kép) képpont nagyságú
fotók feltöltése javasolt, különben könnyen előfordulhat, hogy csak homályosan fogsz
látszani. Nyilvánvaló, hogy minél korábban töltöd fel a versenyre alkalmas
képeidet és minél hamarabb jelentkezel, annál korábban nyílik meg az esélye, hogy
pontokat szerezz, és megnyerd valamelyik díjunkat!
|
|
|
Hogyan történt a szavazás?
|
|
►
|
A versenyzők listáján rákattintunk a kiválasztott személy fotójára. Ez megjeleníti
a fotóalbumát, ahol áttekinthetjük a képeit és kiválaszthatjuk az értékelésünk szerinti
pontszámot. Az e-mail cím beírását követően a Szavazás gombra történő kattintáskor
a rendszer rögzíti a szavazási kérelmet, és az érvényesítéséhez szükséges kódot
elküldi a megadott e-mail címre. A pontszám érvényesítéséhez csupán arra van szükség,
hogy legalább 3 szavazat leadását követően a megjelenő mezőbe beírjuk az e-mailben
megadott ellenőrző kódot, vagy rákattintunk az e-mailben szereplő linkre, amely
közvetlenül a kiválasztott versenyző fotóalbumára navigál és automatikusan aktiválja
az összes szavazatot.
|
|
|
Szavazási feltételek
|
|
►
|
A Modellverseny egy szépségverseny, tehát a szavazatokat kizárólag a versenyzők
szépsége, előnyös és vonzónak ítélt külső tulajdonságai alapján kell leadni. Értelemszerűen
az szavaz etikusan, aki arra szavaz legmagasabb pontszámmal, akit a legszebbnek
tart! Ha valaki bármilyen más megfontolásból szavaz egy versenyzőre - például kizárólag
azért mert rokona vagy ismerőse -, akkor vét az írott és íratlan morális, erkölcsi
szabályokkal szemben, mivel a tényleges véleményétől és a verseny szándékától eltérően
szavaz.
|
|
►
|
Egy nap egy e-mail címmel egy számítógépről csak egy szavazat adható le egy adott versenyzőre. Különböző
korlátozások és ellenőrző mechanizmusok vannak beépítve, amelyek megakadályozzák
az esetleges jogosulatlan szavazást. A szavazással kapcsolatos információkat adatbázisunkban
elmentjük, és a visszaélésekre utaló eseteket kivizsgáljuk, a jogosulatlan szavazatokat
töröljük (ami módosíthatja az adott résztvevő helyezését, és adott esetben a kizárásához
is vezethet). Jogosulatlan szavazatnak minősül például az, ha egy felhasználó egy versenyzőre
egy adott napon bizonyíthatóan több szavazatot is lead különböző e-mail címekről.
Ezen kívül fenntartjuk magunknak a jogot, hogy visszamenőleges hatállyal töröljük
azokat a gyanús szavazatokat, amelyeknél a körülmények - bizonyítás/bizonyíthatóság
nélkül is - erősen arra utalnak, hogy ugyanazon személy állhat egy napon azonos
versenyzőre leadott több szavazat mögött.
|
|
►
|
Egy nap TÖBB versenyzőre is lehet szavazni! A legördülő listában választható pontok
eltérő beállításával a szavazásod alkalmával akár 1 pontos különbséggel meg tudod
határozni, hogy melyik résztvevő tetszik jobban, melyik kevésbé, így árnyaltan és
széleskörűen fejezheted ki a véleményedet. Ezért minden kedves szavazót arra kérünk,
hogy valamennyi látogatása alkalmával ne csak egy résztvevőre voksoljon, hanem minél
többre, legalább háromra! Gondoskodtunk arról, hogy szebbnél szebb lányok legyenek
a versenyben, egytől-egyig méltók a szavazásra, így könnyen ki tudod választani
a véleményed szerint legszebb versenyzőket. Ha például a kedvenc versenyződre 10
pontot adsz, utána ajánlatos azokat a résztvevőket kiválasztanod, akik ugyanannyira
tetszenek, vagy ha esetleg nem akadna ilyen, akkor akire 9 illetve 8 ponttal szavaznál.
Az erkölcsösség szabályaiba ütközik, ha valaki olyan résztvevőre szavaz magasabb
pontszámmal, akit kevésbé tart szépnek! Ha több versenyzőt is hasonlóan szépnek
találsz és nem tudod eldönteni, hogy melyikük a szebb, akkor arra kérünk, hogy szavazz
mindre azonos pontszámmal! Ha bármelyik nap csak az egyik versenyzőre szavaznál
és a többire nem, a pontozásod vélhetően nem tükrözné megfelelően a valóságos véleményedet,
és ebben a tekintetben torzítanád az eredményt, mivel ezáltal rontanád azon versenyzők
esélyeit, akiket hasonlóan vagy ugyanannyira szépnek találsz.
|
|
►
|
A verseny végéhez közeledve előfordulhat, hogy a mezőny széthúzódik, ezért sokan már
eleve eldöntöttnek, kevésbé érdekesnek találhatják. Annak érdekében, hogy a verseny
folyamatosan izgalmas maradjon, a mindenkori első és második helyezett között a maximális
ponteltérés legfeljebb 200 pont lehet. Ha egy szavazáskor a különbség 200 pont fölé nőne,
akkor a rendszer az első helyezettre történő szavazatot ezért nem aktiválja, és a szavazót
erről tájékoztatja. Ha valaki ilyen esetben vagy ezt követően a második helyezettre is szavaz
(legalább olyan pontszámmal, ami nem növelné a különbséget 200 pont fölé), akkor az 1. helyezettre
leadott szavazata is automatikusan aktiválódik. Ezt a korlátozást március 20-án megszüntettük.
|
|
►
|
A mindenkori eredmény akkor tükrözi leginkább a nyilvánosság véleményét, és ezáltal
akkor felel meg leginkább a valóságnak, ha a szavazatok minél szélesebb körben oszlanak
meg a látogatók között. A szavazási rendünk és a tetszési index számítási módja
alapján egy elfogulatlan látogató szavazatai 67% körüli vagy ennél magasabb tetszési
indexet eredményeznek. Minél több versenyzőre szavaz valaki, minél árnyaltabban
és pontosabb fejezi ki a véleményét, a szavazatai annál magasabb közkedveltségi
mutatóval párosulnak. Ha azonban egy személy sorozatosan és túlnyomórészt ugyanarra
a versenyzőre szavaz, akkor a tetszési index 67% alá süllyedhet. Egy alacsony, 50%
alatti közkedveltség arra utal, hogy a szavazatok túlnyomórészt kevés számú, esetleg
elfogult szavazó intenzív voksolását fejezik ki, nem pedig nagyszámú szavazó széleskörű
véleményét. Nyilvánvaló, hogy sok, egymástól független látogató több versenyzőre
leadott szavazata jobban és helytállóbban tükrözi a közvéleményt, mint néhány, esetleg
egymással kapcsolatban lévő szavazó intenzív vagy akár összehangolt voksolása ugyanarra
a versenyzőre. Ennek megfelelően fennáll a tendencia, hogy egy alacsony (pl. 50%
alatti) tetszési index esetén a pontszám relatív túlzó, és viszonylag kevés szavazó
nagy részarányú elfogult véleményét fejezi ki, ami egy általános, a szélesebb közvéleményt
kifejező 67%-os mutató mellett alacsonyabb pontszámnak felelne meg. Egy magas (pl.
80% feletti) tetszési index pedig elfogulatlan és szavazónként relatív kevés számú
voksra utal, ami egy általános, a szélesebb közvéleményt kifejező 67%-os közkedveltségi
mutató mellett viszont egy magasabb pontszámmal érne fel. A tetszési index tehát
67% közelében az általános közvéleménynek megfelelő pontszámot tükröz, felette a
versenyző a tényleges pontszámánál magasabb, alatta pedig a tényleges eredményénél
alacsonyabb pontszámot érdemelne egy szélesebb körű, a közvéleményt helytállóbban
kifejező szavazás esetén.
Az internetes szavazásoknál általános problémának számít, hogy a szavazatok nem
mindig felelnek meg a nagyközönség széleskörű véleményének, és nem mindig az kapja
a legtöbb pontot, aki az adottságai és a verseny szándéka alapján leginkább megérdemelné.
A tetszési index alkalmazásával sikerült ez a problémát nagymértékben kiküszöbölnünk.
A különböző tipikus szavazói viselkedésminták alapján számított mutatóval történő
korrekciónak köszönhetően ugyanis az általános közvéleményt közelítő pontszámok
érhetők el, ami igazságos, és népszerű versenyt tesz lehetővé. Ennek fényében éppúgy
örömmel fogadjuk az ismerősök, barátok rendszeres szavazását a kedvenc versenyzőjükre,
mint az elfogulatlan látogatók alkalmankénti voksait. Amennyiben valamelyik versenyző
tetszési indexe elérné az 50%-ot vagy az alá süllyedne, akkor azok a szavazók, akik
ugyanarra a versenyzőre történő gyakori voksolásuk (túlzó részarányuk) miatt tovább
csökkentenék a versenyző közkedveltségi indexét, csak egy későbbi időpontban szavazhatnak,
miután a tetszési index 55%-ra emelkedett.
|
|
►
|
Bízunk benne, hogy szavazóink több versenyzőre is leadják a voksukat, kizárólag
abból a megfontolásból és azokra, akiket a legszebbnek tartanak. Így a pontszámok
helytállóan és árnyaltan fogják kifejezésre juttatni a véleményüket. Figyelemmel
kísérjük a szavazói magatartásokat, és szükség esetén intézkedést teszünk annak
érdekében, hogy kiszűrjük a nyilvánvalóan torzító hatásokat, és megőrizzük a verseny
tisztaságát, népszerűségét.
|
|
►
|
A verseny népszerűségét, a szavazatok számát hirdetések feladásával, együttműködő
partnerek bevonásával is támogatjuk. Ennek során azonban be kell tartanunk a gazdaságosság
elvét, és hatékonyabb de lényegesen drágább reklámlehetőségek helyett inkább a nyeremények
körét/értékét igyekszünk növelni. A versenyben mindenki számára azonos esélyeket biztosítunk azáltal,
hogy mindenkire azonos feltételek vonatkoznak. Természetesen Neked is lehetőséged
van arra, hogy különböző módon növeld az esélyeidet (ingyenes hirdetések feladása
a nagyközönség bevonása céljából, valamint ismerősök/barátok tájékoztatása). Mindebből
az következik, hogy a szavazatok száma, a verseny népszerűsítése továbbra is nagyrészt
Rajtad múlik! Ehhez a verseny folyamán a weboldalunkon díjmentesen biztosítjuk az
állandó és nyilvános jelenlétedet.
|
|
►
|
A pontszámodat a képeken kívül az is lényegesen befolyásolja, hogy hány barátodat
és ismerősödet buzdítod szavazásra. Bármilyen jó képeket is töltesz vagy töltöttél
fel, nem sokat ér, ha senki nem tud arról, hogy szavazhat rád is. Ezért a nyerési
esélyeidet minden tekintetben az is növeli, ha minél több barátodat és ismerősödet
tájékoztatod erről az eseményről!
|
|
►
|
A verseny egyik nem titkolt célja továbbá, hogy növeljük a munkához jutási esélyeidet!
A versenyben való részvételeddel nemcsak folyamatos megjelenést és nyilvánosságot,
hanem folyamatos érdeklődést is biztosítunk számodra, és a Fotóalbumodból elérhető
a Munkavállalási adatlapod is. Lehet, hogy éppen a Te ötleted lesz az, amivel lényegesen
megugrik a szavazók száma, és ezzel annak az esélye is, hogy felkeltsd valamelyik
munkaadó figyelmét és helyezésedtől függetlenül neked tegyen egy kedvező ajánlatot.
|
|
►
|
Ha szólsz valamelyik dekoratív barátodnak vagy ismerősödnek hogy szavazzon rád,
akkor említsd meg nekik, hogy célszerű regisztrálniuk. Egyrészt igénybe vehetik
munkaközvetítési szolgáltatásunkat, másrészt ők is pályázhatnak a versenyben történő
részvételre. Akkor sem veszett semmi, ha a hónap közepén regisztrálnak, hiszen ha
a versenyünk sikeresnek és közkedveltnek bizonyul, a későbbiekben hasonló, még több
érdeklődésre számot tartó versenyt rendezünk.
|
|
|
Fogadás pontok alapján - részletek és feltételek
|
|
|
A pontozásos fogadási játékban az a fogadó lesz a győztes, aki helyesen tippeli
meg a modellverseny 1. helyezettjét és az összes fogadó közül a szavazataival gyűjtött
legtöbb ponttal ő fogadott az 1. helyezettre. A pontozásos fogadásban a közkedveltséggel
módosított pontok összege számít, amit a szavazataiddal gyűjtöttél. De az sem mindegy,
hogy mikor fogadsz, mert a pontokat a verseny végéig fennmaradó idővel módosítjuk.
A verseny legelején történő fogadáskor még teljesen vagy közel 100%-ban vesszük
figyelembe a pontokat, de a verseny végéhez közeledve egy későbbi fogadás esetén
egyre csökken a pontok beszámított értéke. Az eredménybe nemcsak az e-mail címedről
leadott szavazatok (naponta maximum 10 szavazat 10 különböző résztvevőre) számítanak
bele, hanem az is, ha ajánlásodnak köszönhetően más e-mail címről/címekről szavaznak.
Amennyiben bárkinek továbbküldesz/meghirdetsz egy linket és azon keresztül olyan
e-mail címről történik szavazás amellyel még nem szavaztak, rendszerünk ezt regisztrálja
az e-mail címed alatt és minden aktiválással növeli az általad gyűjtött szavazatokat/pontokat!
Az ilyen szavazást követően is e-mailben értesítünk a megnövelt eredményedről. Minél
többet szavazol és minél nagyobb pontozással, annál nagyobb eséllyel leszel Te a
pontozásos fogadási játék győztese!
|
|
|
Fogadás pénzzel - részletek és feltételek
|
|
|
Ha nyerni is szeretnél, ne csak pontokkal, hanem pénzzel is fogadj a győztesre!
Az lesz a pénzfogadásos játék nyertese, aki a legnagyobb időarányosan figyelembe
vett téttel (időarányos tét) fogadott valamelyik helyezettre az első három közül.
A fogadási tét mértékét a fogadás időpontja és a verseny lezárulása közötti idővel
módosítjuk: minél kevesebb idő maradt a verseny lezárulásáig, annál nagyobb mértékben
csökken a nyertes fogadó meghatározásánál mérvadó időarányos tét. Ezért ha valaki
egy későbbi időpontban fogad, ugyan nagyobb valószínűséggel találhatja el valamelyik
helyezettet, viszont csökken a nyerési esélye, mivel kisebb mértékben számít be
a tétje. A tét figyelembe vette értéke a verseny kezdetekor 100%, majd az idő múlásával
folyamatosan csökken. A fogadás utolsó időpontja az adott hónap 20. napja, legkésőbb
éjfélig. Ha például valaki az első nap legelején 2000 forinttal fogadott és a nyertes
fogadó kiválasztásánál figyelembe vett tétje 2000 Ft, egy másik fogadó viszont a
verseny 20. napján fogadott 5000 forinttal de a tétjének a fennmaradó napokkal időarányosan
32,26%-ra csökkentett értéke csak 1213 Ft (10/31 nap = 0,3226 x 5000 = 1213 Ft), akkor
hiába fogadott a győztesre nagyobb összeggel, a nyertes a 2000 forintot befizető
fogadó lesz, mivel a verseny legelején fogadott és ezért nagyobb a nyertes fogadó
kiválasztásánál figyelembe vett időarányos tétje. A minimális fogadási tét 1000 Ft.
A pénzfogadásos nyereményjátéknak három nyertese is lehet. Az 1. helyezettre a legnagyobb
időarányos téttel fogadó megnyeri a cégünk által számára felajánlott 10.000 Ft-ot,
valamint az 1. helyezettre befizetett tétek adókkal csökkentett 100%-át. A 2. helyezettre
a legnagyobb időarányos téttel fogadó megnyeri a 2. helyezettre befizetett tétek
adókkal csökkentett 50%-át, és a 3. helyezettre a legnagyobb időarányos téttel fogadó
megnyeri a 3. helyezettre befizetett tétek adókkal csökkentett 33%-át. Amennyiben
valamelyik helyezettre esetleg ketten vagy többen is szavaztak azonos időarányos téttel,
akkor a nyeremény felosztásra kerül és az időarányos tétjeik arányában jogosultak
a nyereményre. Értelemszerűen azok a fogadók nem jogosultak
nyereményre, akik nem a legnagyobb időarányos téttel fogadtak
valamelyik helyezettre az első három közül. A befizetett tét
véglegesen befizetett, nem visszajáró összegnek minősül. A nyertest a bankszámlája
és az általa megadott e-mail cím alapján azonosítjuk. A nyereményét ennek megfelelően
ugyanarra a számlaszámra fizetjük, ahonnan a fogadási tét átutalásra került.
A pénzzel történő fogadás akkor lép érvénybe, miután a társaságunk bankszámlájára
a fogadási tét összege a fogadás időpontjától számított 5 naptári napon belül átutalásra
és jóváírásra került, és a fogadási tétet hozzárendeltük a fogadó által megadott
e-mail címhez és ezáltal az adott versenyzőhöz (akire fogadás történt). Átutalás
hiányában vagy a fogadástól számított 5 napon túli jóváírás esetén a fogadást töröljük, és a
befizetett összeget egy későbbi fogadásra fel lehet használni, vagy visszafizetjük.
A pénzfogadásos nyereményjáték érvényességének feltétele, hogy az adott hónapban
legalább 3 versenyzőre történjen érvényes fogadás. Ennek hiányában nem jár nyeremény és
a téteket visszafizetjük (mivel érvénytelennek minősülnek).
Átutalás információk:
Kedvezményezett: Maxim Kft.
Számlaszám: 72900776-10309551-00000000
A közlemény rovatba kérjük feltüntetni, hogy "fogadási tét", valamint az e-mail
címet. Az ügyintézés megkönnyítése érdekében az utalást követően rövid tájékoztatást
kérünk az info@maximmodels.hu e-mail címünkre, az átutalt összegről. Az átutalással
a fogadó elismeri, hogy megértette és elfogadta a weboldalunkon ill. e-mailben is
megküldött fogadási feltételeket. Ezért az átutalás előtt kérjük elolvasni a fogadási
feltételeket.
Fogadóként feltöltheted a képedet, megoszthatod másokkal a véleményedet.
Ne feledd: akkor is nyerhetsz, ha a versenyző,
akire fogadtál, nem az első, hanem a második vagy harmadik helyezést éri el. Ha
szereted az izgalmas kihívásokat, akkor ne csak szavazz, hanem fogadj és nyerj!
Izgalmas pillanatokat és sok sikert kívánunk bármelyik fogadáshoz! A játék színvonalának
növelésére vonatkozó javaslatokat örömmel fogadjuk és jóváhagyás esetén megvalósítjuk.
|
|
|
Hogyan fokozható a verseny és a nyeremények?
|
|
►
|
Arra törekszünk, hogy minél színvonalasabb és sikeresebb legyen a fotóalbum versenyünk.
Ezért minden olyan javaslatot, ötletet vagy kritikát szívesen fogadunk, amely hozzájárulhat
a verseny színvonalának a fokozásához és vonzóbbá tételéhez mind a résztvevők, mind
a szavazók és felajánlók között! A hasznosnak ítélt ötleteket megvalósítjuk.
|